A szakma elöregedéséről — graying = elszürkülés, ezüsthajúvá válás — külföldi szaklapok rendre cikkeznek (pl.: A könyvtári szakma elszürkülése link ), idehaza Bartos Éva hívta fel a figyelmet. Intézkedések azonban még nem tűnnek fel, sem egyesületi, sem szakmai irányítói oldalról.
1. A jelenlegi szabályozás és könyvtári gyakorlat szerint nincs munkaerő-értékelés a hazai könyvtárakban, így a hasonlítás munkaerő-felvétel esetében sem lehetséges. (A témában pl. kb. 10 évente jelenik meg cikk a hazai könyvtári szaksajtóban, ami rettentően kevés.) E hiány — akaratlanul is — a már alkalmazott könyvtárosokat védi — nem a minőség nevében. Az alulteljesítő — vagy annak mondott(!) — munkatárs lecserélése komoly jogi és anyagi (végkielégítési) korlátokba ütközik.
2. A fentiekből még nem következik a kontraszelekció, de fennáll a kényelemben rejlő komoly veszély.
3. Perverzitást súrolja, mikor a szenior munkatárs — könyvtári, szervezeti stb. vezető — saját pozícióját védve zárkózik el új technológiák bevezetésétől, vagy azoknak csak emlegetésére szorítkozik. Könyvtárban dolgozó kollégák gyakran számolnak be a főnök féltékenységéről, melyet az illető a kapcsolati hálója ügyes mozgatásával is akár szakmainak látszó köntösben is elő tud adni. Az friss eljárásoktól való elzárkózás mögött persze lehet szimpla tudatlanság is, ám a vezetőtől az sem mentség. Az eredmény a kevéssé versenyképes szolgáltatás, mely joggal váltja ki az adófizetők mérgét. Ilyen esetben ismét előkerül: biztos, hogy jó ilyen könyvtárban elhelyezkednie a frissdiplomásnak? A gyakorlati tapasztalatok szerint fél év is elég arra, hogy a friss munkatárs átvegye a helyi kultúrát, adott esetben kitörölje innovatív hajlamát, rájöjjön a dolgok megváltoztathatatlanságára; a tanult tehetetlenség elsajátítására.
4. Pótolhatatlan kincs a tapasztalt munkatárs, ha tudását naprakészen tartja; rugalmas marad. Ezen igyekezetéhez fiatal kollégákkal kell kapcsolatot tartania, egyenrangúként velük tudást cserélni, akár őket mentorálni. Így jó eséllyel elkerülhető a hazai szakmai közegben tabunak számító kiégés is. Ha ez sikerül, a fiatalok nemhogy helyének elfoglalására törekednének, hanem büszkén hivatkoznak közös erőfeszítéseikre, s távozása után is sokáig emlegetik.
5. A gépek elveszik a munkát — visszatérő gépromboló gondolat a szakmában is, melynek lehet alapja. Ám, ha a használói igényekből indulunk ki, akkor az automatizálás már nem választás kérdése. A folyamatos képzés valóban nehezebb a hagyományőrzésnél, ám az ügyféligényeket kutatók számtalan új, kielégítetlen információs és közösségi–rekreációs igényről számolnak be, melyek munkáskezekre, könyvtárosi szakismeretre várnak. Ezek fel nem tárása és szolgálata nélkül persze valóban félelmetes lehet az automatizálás.
— Lehet, hogy túl sokan érdekeltek a jelen helyzet megőrzésében. A változtatásnál a lassú szétesés is jobb lenne?
Mikulás Gábor