A kínai könyvtárügyben a 20. század kezdetén fontos fejlődési szakasz indult meg, amelynek eredményeként a gyűjtemények a kornak megfelelő könyvtárakká váltak. 1936-ban 2520 közművelődési könyvtár és művelődési központ működött, közülük 515 volt magánkönyvtár. A Kínai Népköztársaság megalapításával 1949-ben új folyamat kezdődött, kiépült a könyvtári rendszer, s valamennyi könyvtártípus fejlődésnek indult. A Nemzeti Könyvtár elődjét, a Fővárosi Könyvtárat 1909-ben alapították. Alapterülete ma 170 000 m˛, 1300 fő- és 600 részfoglalkozású dolgozója van. Évente 363 napon tart nyitva. A szokásos nemzeti könyvtári funkciók ellátása mellett vezető szerepet játszik a modern technológia alkalmazásában és elterjesztésében, a szabványosításban és a digitalizálásban. Könyvtártudományi kutatásokat folytat, és felelős a kínai könyvtárosképzésért. Gyűjteménye több mint 25 millió egységből áll. Éves gyarapodása 2005-ben 224 471 cím (636 063 egység) volt, 4 586 564 látogatót fogadott, honlapját 189 094 000-en keresték fel, 20 millió egységet kölcsönzött, számos rendezvényt tartott. A Nemzeti Könyvtár 2007-ben új épületrésszel (80 000 m˛) bővül, amely napi 68 ezer olvasó fogadására lesz alkalmas, 12–14 millió kötetet fogad be, helyet ad a Kínai Digitális Nemzeti Könyvtárnak is.
A könyvtárak rohamos fejlődése Kínában
Régebbi hírforrás(ok): The Library Society of China: The vigorous advancement of libraries in China. In: IFLA Journal 2006/2. Referálva: eTMT. 2007/5., ref.: Papp I.