OA, mint Open Access, azaz nyílt hozzáférés

Idegen (szak)kifejezések honosítása ma minden nyelvben — egy kivétellel — deficites. Rengeteg szó kerül át az angolból változatlan írásmóddal, ám ez ellen még a leggallabb nyelvvédők se emelik föl a szavukat, tudván azt, hogy az ilyen szavak erőszakos kirekesztése a nyelvből szükségtelenül gátolja a nyelvi közösség részvételét-jelenlétét a nemzetközi fejlődésben. Ugyanakkor jogos a törekvés, hogy egy adott nyelv használói megfelelő, az eredeti fogalomhoz minél közelebb álló kifejezést keresnek, amely szinonimaként, közbeszédben való használatra gyökeret ereszt és gazdagítja a nyelvet. Ebből a meggondolásból került most elő az Open Access és annak ‘magyar hangja’. Megmagyarázhatatlan számomra, hogy miért terjedt el egy más szemantikai holdudvarral rendelkező szókapcsolat — ‘szabad hozzáférés’ — ilyen értelemben a magyar szakirodalomban, amikor még azt se lehet mondani, hogy ‘jobb kifejezés hiányában’. Három évvel ezelőtt, a TMT 2003. 6/7. számában már írtam egy összefoglalót az Open Accessről, amiben a Nyílt hozzáférést használtam. Abban a hiszemben, hogy magától értetődően, hiszen a németben is az elfogadott kifejezés az ‘offene Zugang’ … Tudnivaló, hogy az Open Access (közkeletű rövidítéssel: OA) a “tudományos” világ több mint fél évtizedes mozgalma abból a célból, hogy a döntően közpénzen finanszírozott tudományos kutatások eredményei nyílt hozzáféréssel ingyenesen elérhetővé váljanak. A magyar szaksajtóban elharapózott terminus, a ‘szabad hozzáférés’ jelentéstartalma más, ráadásul megvan az angolban a tényleges megfelelője (free access): ez utóbbi egy teljesen általános, majdhogynem véletlen szókapcsolat, amely az ingyenleveshez való hozzáféréstől kezdve mindent jelent az égegy világon. Az Open Access azonban, amely mögött — büszkék lehetünk rá — egy magyar tudós, Hernád István (Stevan Harnad) áll, kifejezetten a tudományos kommunikáció egyik ágára, a tudományos publikálásra vonatkozik.
— A témában a szerző a TMT 2006/3. számában ír részletesen.