A Magyar Könyvtárosok Egyesülete 2002-ben megkülönböztetett figyelmet fordított a könyvtáros életpálya kérdéseire, mivel megérett az idő arra, hogy a könyvtári intézményrendszer és -technológia fejlesztésének fontossága mellett az “emberi tényező” vizsgálatának szükségességét is hangsúlyozzuk. (Ez egyébként az MKE-nek alapvető küldetése, ha úgy tetszik.) Ebbe az irányba mozdítottak bennünket olyan egyéb, külső körülmények is, mint az akkoriban elindult pedagógus életpályamodell-vizsgálat, a közalkalmazotti bérhelyzet tarthatatlan helyzete, valamint a könyvtárügy küszöbön álló középtávú tervezésének megindulása. Az év során az egész tagságot megmozgató fórumsorozatot rendeztünk, mely kedvező fogadtatásra talált az egyesületi tagok körén túl a szakmában is. A fórumok tapasztalatai beépültek/beépülnek a 2003-2007-es időszak stratégiai tervébe, illetve az ennek nyomán megfogalmazódó cselekvési programba. A 2002-es év vége felé lehetőségünk kínálkozott arra is, hogy a Szonda Ipsos-szal megismételtessük egy korábbi (1996-os), 500 megkérdezettre korlátozódó telefonos közvélemény-kutatását, melynek akkori eredményeit a debreceni vándorgyűlésen adta elő Levendel Ádám. Az árajánlatuk “barátinak” volt tekinthető, ráadásul a Könyvtári Intézet, melynek 2002-es tevékenységében ugyanolyan fontos szerepet játszott ez a téma, vállalta a költségek felét. Tudva az ilyen típusú vizsgálatok korlátait és hibahatárait, az MKE akkori elnöksége mégis úgy gondolta, ez is egy adalék lehet a sok dimenzióban vizsgálandó könyvtáros pálya kérdéseihez.. Hasonlóan a könyvtáros fórumok tapasztalatainak “sorsához”, ezt is a stratégiai terven dolgozó bizottság rendelkezésére bocsátotta, a Könyvtári Intézet pedig a Könyvtártudományi Szakkönyvtár állományában helyezte el a tanulmányt (4-11187-5.5 K 89 ).
A KIT 2003/44. számában olvasottak link nyomán az MKE jelenlegi elnöksége természetesen közzéteszi a témával kapcsolatos anyagokat a honlapján. Reméljük, hogy erre a felfokozott érdeklődésre az MKE egész tevékenysége iránt is számíthatunk a jövőben! — Az MKE Elnöksége
— Mihelyt elérhetővé válik az anyag a link honlapon, beszámolunk Olvasóinknak. (Lapzártakor még nem volt elérhető; Utolsó módosítás dátuma: 2003-09-29) (MG)