Nyílt titok, hogy az egyetemi beadandó esszék, házi dolgozatok egy része már a magyarországi egyetemeken is a mesterséges intelligencia közreműködésével készül, sőt ChatGPT által írt […]
MI-ről a vándorgyűlésen, San Diegoban is 1.
Az ALA idei éves kongresszusán San Diego-ban szintén a MI volt a téma és annak a könyvtárakra gyakorolt hatása. [Nálunk, Szegeden Hajnal Ward Judit számolt […]
Hőhatás (ha könyvtárad hőtemperálásán gondolkodsz) – Rosszabbul teljesítő diákok – és használók
Az elviselhetetlen hőség a világ szerencsésebb felén jellemzően nyáron, szünidőben jelentkezik, de azért már Európában és az Egyesült Államokban is előfordul, hogy tanítási időben kopogtat […]
Hangos kisebbségtől félve dugják el a könyvtárosok a könyveket – a homályos jogszabályok célja?
(Előző rész: link ) A jogszabályok általában többé-kevésbé homályos, a gyakorlatban széles mozgásteret hagyó szempontokat tartalmaznak (pl. utalva az obszcenitásra, vagy hivatkozva a kiskorúak védelmére). […]
A kreativitás erősebben kötődik a matematikához, mint a szövegértéshez
A magyar diákok kreativitása jóindulattal közepes – ezt a következtetést lehet levonni a PISA-felmérés egyik “melléktermékéből”. A PISA-felmérések nemcsak a diákok tudásáról és szövegértéséről adnak […]
Tájékoztatási deficit: tinédzserterhesség, sőt alapvetően: szexuális felvilágosítás
Egy teherbe esett tinédzser szinte csak magzatvédő szervezetekhez tud ma fordulni Magyarországon. Cikkünkben áttekintjük annak okait, hogy miért áll Magyarország ilyen rosszul a tervezetlen tinédzserterhességgel […]
Használói stratégiák – börtönkönyvtár igénybe vételére
A börtönök könyvtárai sok fogvatartottnak nyújtanak elfoglaltságot és szórakozást, de fontos szerepük van a kapcsolatok építésében és a szabadulás utáni visszailleszkedésben is. “A börtönben az […]
Kezdő kutatóknak is segít a ProQuest Research Assistant – MIvel is? Ezekkel! (olvasóink szavazatára)
Februárban a Clarivate elindította a ProQuest One Literature MI-alapú bétaverzióját, mellyel a diákok kutatásait támogatja mesterséges intelligencia segítségével. Most a megoldáscsomag újabb, a teljes szövegű […]
Ezeket ígéri a CILIP a nyilvánosságnak és a leendő kormánynak (olvasóink szavazatára)
A 2024-es parlamenti választások előtt a brit CILIP tíz ígéretet tesz a nyilvánosságnak és a leendő kormánynak: ebben meghatározzák, hogy a könyvtári ágazat mit tud […]
Teljesítés helyett/mellett tudatosan tanuljunk is
A leghatékonyabb emberek és csapatok életük, létük során tudatosan váltogatnak két zóna, a tanulási és a teljesítményzóna között. A tanulási zónában célunk, hogy javuljunk. Olyan […]