A leghatékonyabb emberek és csapatok életük, létük során tudatosan váltogatnak két zóna, a tanulási és a teljesítményzóna között.
A tanulási zónában célunk, hogy javuljunk. Olyan tevékenységeket folytatunk, amelyek a fejlődést segítik, azzal foglalkozunk, amit még nem gyakoroltunk be. Ez azt jelenti, számítunk hibákra, tudván, hogy majd tanulunk belőlük. Ez nagyban különbözik attól, ami a teljesítményzónánkban történik, ahol a célunk a legjobbat kihozni magunkból, teljesíteni. Azzal foglalkozunk, amit már jól elsajátítottunk, és igyekszünk kiküszöbölni a hibákat.
Mindkét zóna az életünk része kell, hogy legyen, de ha tisztázzuk azt, mikor melyikben akarunk lenni, milyen céllal és elvárásokkal, akkor jobban tudunk teljesíteni és tanulni is. A teljesítményzónában legnagyobb az azonnali teljesítményünk, míg a tanulási zónában fejlődéssel növeljük későbbi teljesítményünket. Legtöbben azért nem fejlődünk igazán a kemény munka ellenére sem, mert a legtöbb időnket a teljesítményzónában töltjük. Ez hátráltatja növekedésünket, és – fonák módon – hosszú távon a teljesítményünket is.
A valódi magabiztosságot a folyamatos tanulás révén érjük el. Mi lenne, ha ahelyett, hogy egész életünkben csak csináljuk és csináljuk, teljesítünk, teljesítünk, teljesítünk, több időt szánnánk rá, hogy felfedezzünk, kérdezzünk, hallgassunk, kísérletezzünk, elgondolkozzunk, igyekezzünk és alakuljunk? Mi lenne, ha mindig mindannyian dolgoznánk valaminek a javításán? Ha több olyan szigetet és vizet alakítanánk ki, ahol alacsony a tét? És mi lenne, ha tisztáznánk magunkkal és a csapattársainkkal is, hogy mikor akarunk tanulni és mikor akarunk teljesíteni, annak érdekében, hogy az erőfeszítéseink következetesebbek legyenek, a fejlődésünk sose érjen véget, és a legjobb formánk még jobb legyen?
TED