A kreativitás erősebben kötődik a matematikához, mint a szövegértéshez

A magyar diákok kreativitása jóindulattal közepes – ezt a következtetést lehet levonni a PISA-felmérés egyik “melléktermékéből”. A PISA-felmérések nemcsak a diákok tudásáról és szövegértéséről adnak látleletet, hanem kreatív gondolkodásáról is.

A 15 évesek körében elvégzett mérést a 38 OECD-tagállam mellett további 26 tagállamra is kiterjesztették, többek között Romániára, Bulgáriára és Szingapúrra. Utóbbi kis állam egyben e mérésben a legjobb helyezést érte el: 41 ponttal verte a mezőnyt. Az OECD-átlag 33 pont lett; Magyarország ez alatt teljesített, 31 ponttal. Érdekes, hogy míg Európában azok az országok voltak e téren a legjobbak (Finnország, Észtország, Dánia, Lengyelország), amelyek általában a PISA-teszteken is jól szerepelnek, addig a matematikai, természettudományi és szövegértési feladatok megoldásában általában hasító kínaiak a kreatív mérésen jelentősen alulteljesítettek.

A PISA-felmérések alapján össze lehetett vetni a kreativitást a matematikában és szövegértésben elért eredményekkel. Eszerint az alkotó gondolkodás inkább az előbbivel van összefüggésben, legalábbis, ha azt vesszük, hogy a kreativitásban jól teljesítő diákoknak matematikában vagy szövegértésben mekkora aránya volt jó. Majd’ minden országban a matematikában jól teljesítők voltak többen az ötletgazdagabbak között, Szingapúrban egyenesen háromötödük. Magyarországon a legkreatívabb diákok negyede volt jó matematikában és közel ötöde szövegértésben.