A pécsi, megyei feladatokat is ellátó Csorba Győző Könyvtárnak 283 településen vannak olvasói. Ezek többségében könyvtár működik, a legkisebb, zömmel zsákfalvakban pedig a könyvtárbuszos szolgáltatás […]
Milyen csengőhangot nem hall meg a tanár? – Könyvek mellett iskolai hiánycikkeket vásárolt a könyvtár
Milyen ereje van a mágnesnek, hogyan rajzolódnak ki különböző mágnesek erővonalai, mi a különbség egy hagyományos és egy neodím mágnes között, milyen frekvenciájú csengőhangot használj, […]
Ezrével zárnak be a kisboltok. Falusi könyvtár és kereskedelmi egység – együtt vagy sehogyan? (fotókkal)
Az idei első félévében két és félezer bolttal lett kevesebb a friss adatok szerint. Így öt év alatt összesen húszezerrel csökkent a boltok száma, azaz […]
Összefogva hatékonyabb ellátni a menekülteket
A skandináv országok közösen törekednek arra, hogy a nyelvi kisebbségek és a bevándorlók megfelelő és jól működtetett könyvtári szolgáltatásokat kapjanak. Az együttműködés 2009-ben indult. A […]
Olvasás megbélyegzés nélkül – felnőtt kezdő olvasók támogatása 1. (olvasóink szavazatára)
A gyengén olvasó szülők gyerekei 72%-os eséllyel maguk is e kategóriába fognak tartozni. Minden kilencedik Nashwille-i lakos gyengébben olvas, mint egy hatodikos, s ez komoly […]
Könyvekből áll az üllői könyvtár kerítése – 15.875 Ft / m2
Nem minden kerítés születik egyenlőnek: az üllői könyvtár mostanában készülő telekelhatárolása annyira ötletes, hogy nem csodálkoznánk, ha sokan követnék példáját. (Nők Lapja Café) Velkei Hajnalka […]
Kiterjesztett nyitva tartás – kísérlet a Halisban
A SZOLGÁLTATÁS. Új kísérletbe fogott a nagykanizsai közkönyvtár. Kiterjeszti nyitva tartását hétfőtől péntekig: a hét minden napján reggel 7-től este 8-ig tart nyitva – jól […]
Chatbottal újított a KLM és a Justh-könyvtár
A KLM ügyfelei Messengeren keresztül is lefoglalhatják repülőjegyeiket, amelyhez mesterséges intelligencia nyújt segítséget. A holland légitársaság új chatbotja, a BlueBot (BB) szöveges üzenetekben segít az […]
Interkulturális könyvtári gyűjtemény és szolgáltatás – a befogadást támogatják
Lichtenbergben (Berlin egyik városrésze) több fiókkönyvtárában találkozunk a “Sokszínűség helye” (Ort der Vielfalt) tematikus gyűjteménnyel. Az 2008-ban megnyitott Interkulturális médiatár a városrész (négyből) két fiókkönyvtárában […]
Élmény a tananyaghoz és közösségi alkotói tér a békéscsabai közkönyvtárban
Mintegy 287 millió forintból természettudományi élménypedagógiai központot alakítanak ki a Békés Megyei Könyvtárban – mondta Rakonczás Szilvia intézményigazgató kedden az MTI-nek. Kifejtette, az európai uniós […]