Magánkezdeményezést karol fel Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala: a városi téka gyermekrészlegének állománybővítése a cél. Mint kiderült ugyanis, Székelyudvarhelyen a gyerekek a legaktívabb könyvtárlátogatók, így az ennek […]
A munkatársak is szavaztak – szimpátia díj a Berzsenyi könyvtárban
Munkaértekezletet tartottak a Berzsenyi Dániel Könyvtár dolgozóinak részvételével, ahol Nagy Éva igazgató beszámolt az elmúlt évben elért eredményekről. Koczka Tibor alpolgármester elmondta: a városban nagyon […]
Életveszély helyett: közös sport a könyvtári ülőmunka után
A Journal of Epidemiology and Community-ben megjelent tanulmány megerősít egy két évvel korábbi amerikai kutatást, amely azt állította, hogy hosszú ideig tartó ülés jelentősen emeli […]
A hangulat – szakmai nap eredményességének kelléke
– Oldottabb hangulatban könnyebb az ismeretek befogadása – legyen az bármilyen téma. Van lehetőség visszakérdezésre, a dolgok több oldalú bemutatására, láttatására. Esélyes, hogy egy beszámoló […]
Mundér – Kicsit sem unalmas könyvtárosnak lenni
Kevesen tudják, hogy április 14-e a könyvtárosok világnapja. A jeles dátum célja, hogy felhívja a figyelmet a bibliotékák nyújtotta értékekre, a könyvtárosok munkájára. Megyénk központi […]
Ezt érdemes tudnod az imposztor-szindrómáról
“Tudom, hogy ötöst kaptam, de csak azért, mert szerencsém volt és jó tételt húztam…” – aggodalmaskodik okos és szorgalmas osztálytársunk az egyik különösen nehéz vizsgája […]
Nem az egész épület a könyvtáré – és ez az Oodi egyik erőssége
Nagyobb városokban növekszik a könyvtárak státusza. Nemcsak a városmarketing attrakciója, nemcsak a 100 éve független ország jubileumi projektje, hanem világhírűvé vált épület, turistaattrakció. Ilyen a […]
Pazar multifunkciós könyvtár Innsbruckban is (fotókkal)
A P2-es projekt városi könyvtárat, közösségi teret és éttermet, valamint lakóingatlanokat ötvöz egy sokoldalú épületegyüttesben. A városi kapcsolatok térbeli szervezésében mind az állam, mind magánszféra […]
A három legsikeresebb álláskeresési csatorna
Facebook szakmai csoportokon, LinkedIn Jobson és személyes ismerősein keresztül kapott a legtöbb visszajelzést az álláskereső toborzási szakértő. Az egyik legmeglepőbb tapasztalata, hogy a toborzók mekkora […]
Aszályfigyelő térkép – naponta frissítve
Az egyre gyakoribb száraz időszakokra tekintettel naponta frissülő aszálymutatót dolgoztak ki az MTA Agrártudományi Kutatóközpont munkatársai. A mutatószám egy adott növénytípus tulajdonságait is figyelembe véve, […]