A Journal of Epidemiology and Community-ben megjelent tanulmány megerősít egy két évvel korábbi amerikai kutatást, amely azt állította, hogy hosszú ideig tartó ülés jelentősen emeli az 2-es típusú cukorbetegség (88%), a vastagbélrák (30%), a méhrák (28%) tüdőrák (27%), valamint a szívbetegségek (14%) kialakulásának kockázatát. A korai halál fenyegetése 25%-kal nagyobb, mint azoknál, akik kevesebbet ülnek.
A tanulmány csak a munkahelyi üléseket vette figyelmébe, az otthoniakat nem, ami pedig további súlyosbító körülmény – idézi a Daily Mail. A kutatók szerint mindenkinek fel kellene állnia óránként, és egy kicsit járkálni vagy állva végezni egyes munkákat. Vannak már olyan cégek, ahol a munkaértékezleteket állva tartják, ami azzal az előnnyel is jár, hogy általában rövidebbek.
Az ülő életmód túlsúllyal is járhat, de hatással van a hormonokra, az anyagcserére, a koleszterinszintre és az inzulinra, amely a vérben a zsírok és a cukrok szintjét szabályozzák, sőt, az agysejtek is lassabban újulnak meg. Több ezer eset tanulmányozása során kiderítették, hogy az ülés által okozott bajokra a munka utáni félórás sportolás lehet megoldás, bár a hét végi futás és kerékpározás ajánlatos. És otthon sem árt néha elfeledkezni a tv távirányítójáról.
Szeretlek Magyarország