Megsemmisítették a szivárványos mesekönyv miatt kiszabott büntetést

Immár a Kúria is kimondta, hogy jogszerűtlen volt a 250 ezer forintos bírság. Megsemmisítették a büntetést, amelyet a Micsoda család! című mesekönyv forgalmazójára szabott ki a Pest Megyei Kormányhivatal – számolt be a kötetet kiadó Szivárványcsaládokért Alapítvány a közösségi oldalán.
Ahogy akkor megírtuk, a hivatal tavaly júliusban bejelentés alapján indított vizsgálatot, és bírságolta meg 250 ezer forintra a mesekönyv egyik forgalmazóját, a Líra Csoporthoz tartozó Líra Kiskereskedelmi Kft.-t. Úgy ítélte meg ugyanis, hogy a kiadvány a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvénybe ütközik, a könyv terjesztője nem vette figyelembe a jogszabályt, ami alapján külön fel kellett volna tüntetni, hogy a mesekönyv a “szokványostól eltérő tartalmú”.
A Líra bírósághoz fordult, a Budapest Környéki Törvényszék pedig kimondta, hogy jogtalanul büntették meg. A kormányhivatal felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a döntés ellen, amelyet azonban a Kúria elutasított. Így jogerős, hogy a büntetés jogtalan volt. A Szivárványcsaládokért Alapítvány azt írta, nagyon örülnek annak, hogy
két bíróság is kimondta: Magyarországon nincs helye büntetésnek azért, ha egy mesekönyvben olyan kisgyerekes családok szerepelnek, amelyekből több ezer él itt.

Hírforrás:
HVG