75 évvel ezelőtt egy kartondobozt – kelengyét – kaptak a finn kismamák az államtól. A doboz egyfajta kezdőcsomag volt, bébiruhákkal, gyermekjátékokkal és ágyneműkkel megpakolva – a dobozt pedig babaágyként is használhatták. Sokan vélik úgy, hogy ennek a doboznak köszönhető Finnországban a világ egyik legalacsonyabb újszülött kori halálozási aránya.
… kivették a dobozból a cumikat és a cumisüvegeket: ezzel a szoptatást akarták ösztönözni — ez sikerült is. Így került a dobozba egy könyv is, bátorítandó az anyukákat, hogy már egészen korán kezdjenek a kicsiknek meséket olvasni. Mindezeken felül a doboz ma már szimbólum is: az emberek közötti egyenlőség és a gyerekek fontosságának jelképe.