Külvárosi deviancia ellen: könyvtár – a Furuset-modell

Az oslói Furuset Könyvtár és Tevékenységi Ház meglehetősen messze van a városközponttól, mégis több látogatót vonz, mint néhány központi könyvtár. Ez azért van, mert ez a ház – amelyben könyvtár, ifjúsági központ és önkéntes központ is található – mélyen gyökerezik a helyi közösségben.

Néhány éve problémás helynek számított Furuset környéke, mert sok banda volt, és emiatt magas volt a bűnözési ráta is, ezért az önkormányzati és állami szervezetek úgy döntöttek, hogy speciális ifjúsági központot hoznak létre, ahol a fiatalok tartalmasan eltölthetik szabadidejüket, szocializálódhatnak, részt vehetnek oktatási és szórakoztató rendezvényeken stb. E központ tehát a fiatalkori bűnözés megelőzését szolgálta úgy, hogy felújítottak és modernizáltak a régi könyvtárat. A felújítás előtt napi körülbelül 600 ember fordult meg a könyvtárban, utána pedig akár 1700 látogatót is fogadott.

Ma ez a könyvtár és ifjúsági központ egy olyan hangulatos, modern, terjedelmes multifunkcionális tér, amely gyermekek és idősebbek számára egyaránt kényelmes.
Egy zenei stúdió van benne, ahol helyi rapperek dolgoznak és tanítják a fiatalokat, a táncklubban pedig esteket tartanak, vagy kreatív munkával is foglalkoznak, esetleg csak játszanak, a kerékpárkölcsönzés pedig a körülöttük lévő természet felfedezésére ösztönzi az embereket.
Összességében a fiataloknak számos szabadidős tevékenységi lehetőség nyílik a könyvtárban. Létezik egy önkéntes központ is, ahol a fiatalok segítséget kaphatnak vagy azt gyakorolhatják, hogyan segíthetnek másokon.

“Valaki tanulni, házi feladatot csinálni jön. Valaki bejön a kávézóba ebédelni. Valaki filmet néz, táncórákra jár, norvégul tanul. De a legtöbben csak azért jönnek ide, hogy legyen hol lenni. Egyedül vagy barátokkal, vagy új emberekkel találkozni. Tehát a társadalmi funkció a lényeg, ami nagyon fontos a környékünk számára” – mondta a könyvtárvezető. (Library Planet)

(E hír forrása, a Library Planet Russia az Orosz Állami Könyvtár projektje fiatal felnőttek részére. Egy munkatárssal meglátogatják a világ legkülönlegesebb könyvtárait a fiatalokra szabva, és róluk rövid videók készülnek. A cél az, hogy a könyvtárosoknak és az olvasóknak bemutassák a legjobb kezdeményezéseket a különböző országokban, a legmodernebb könyvtárak hogyan szervezik a közösségeiket, és ad lehetőségeket az oktatáshoz, kommunikáláshoz, önfejlesztéshez és az önkifejezéshez.)

Sok ember porlepte, unalmas helynek gondolja a könyvtárakat, de a Könyvtárbolyó-projekt ezt a nézetet hivatott megváltoztatni úgy, hogy fiatal önkénteseket, olvasókat motivál, és a kreatív fiatalokat a könyvtárakkal kapcsolja össze. (MG) – A fotókat ld.: link .

Hírforrás:
KIT-információ ; Library Planet