Könyvekkel szerelnék fel az aradi villamosokat, majd az autóbuszokat, így szeretné a város vezetősége serkenteni a közművelődést, ébren tartani az aradiak kultúra iránti érdeklődését. Az ötletről Claudia Boghicevici, az Arad Megyei Tanács alelnöke számolt be a sajtónak, előbb azonban találkozóra hívta a témában illetékes intézményvezetőket, pontosabban a buszokat üzemeltető közszállítási vállalat, az aradi A. D. Xenopol Könyvtár és az Arad Megyei Kulturális Központ igazgatóit. Az utóbbi két intézmény fogja ugyanis az utasok rendelkezésére bocsátani a szépirodalmat, történelmet és helytörténeti adatokat tartalmazó köteteket. Boghicevici elmondta, a megyei önkormányzat szeretne szerepet vállalni a projekt lebonyolításában, reményei szerint az ország más nagyvárosaihoz hasonlóan (ahol a kezdeményezés nem új keletű) Aradon is nagy érdeklődés övezi majd ezt.
A projektbe az elképzelések szerint ifjúsági szervezetek, egyesületek is bekapcsolódnak könyvadományokkal.
A “próbautazás” már meg is történt 2016. augusztus 23-án, amikor az alelnök, illetve a másik két társintézmény vezetőjének részvételével elhelyezték az első könyves kosarat egy villamosban. A projekt koordinálói elmondták, tisztában vannak azzal, hogy lesznek, akik hazaviszik a könyveket, ezeket az utasokat arra kérik, hogy amint kiolvasták, vigyék is vissza a kötetet eredeti helyére. Florin Didilescu könyvtárigazgató szerint a projekt célja a kultúra népszerűsítése. A könyvtárnak már van egy hasonló kezdeményezése, amely “A könyvek hazatérnek” címmel vált ismertté a könyvtár törzsvendégeinek körében. (via ReMeK-e-Hírlevél)
Nyugati Jelen