… Ahogyan a könyvtárosok is kiállnak a pékek mellett, ugyanis mit tennénk finom kenyér és pékáru nélkül?! “A könyvtárügy megerősítése és társadalmi szerepvállalásának stratégiája, 2026. (első lépcső; “Indulás”)” c. dokumentum harmadik alappillére – azok mellett, hogy
1. a használókból tervezi vissza a könyvtári szolgáltatást és
2. a könyvtárakat a könyvtári rendszer által támogatandó szakembereknek tartja.
A könyvtárosok legnagyobb panasza, hogy nem kapnak elegendő elismerést. Ezért is fontos változtatni a helyzeten. A nevezett stratégiai dokumentum több olyan szakmai-logikai kapcsolódást tervez, amely a nem könyvtári partnerek számára teszi nélkülözhetetlenné a könyvtárakat.
Egyik ilyen kapcsolódási pont a teleegészségügy – A könyvtári teleegészségügyi szolgáltatások – esélyegyenlőbb népegészségügy link – melyben a könyvtár – főként kistelepüléseken – információs és időleges kontaktpontot jelent az egészségügyi szolgáltatások számára. Természetesen nem a könyvtáros lép fel orvosként, hanem egyeztetést követően adott időpontokban helyet biztosít egészségügyi kisebb szolgáltatásoknak.
E modellről a holland könyvtári stratégia kapcsán írtunk másik területen – Nélkülözhetetlen szolgáltatást nyújt így a könyvtár – Digitális Kormányzati Információs Pontok link – melyben tőkeerős vállalkozások szállnak be a könyvtárfinanszírozásba, hogy a könyvtár ügyfélkapcsolati helyszínt és szolgáltatást nyújtson. Ugyan ezt számos hazai könyvtár is megteszi, de a szervezettség jelen állapotán még nem működik a holland finanszírozási modell.
Sőt! Mint korábban írtuk a nélkülözhetetlenség kapcsán: Újra kellett nyitni holland kistelepülési könyvtárakat… link . A holland modell adaptálásával “A könyvtárügy megerősítése és társadalmi szerepvállalásának stratégiája, 2026. (első lépcső; “Indulás”)” c. dokumentum link a könyvtári hálózat terjesztését is előre vetíti. Amellett, hogy a könyvtár(os) elismertségét emeli, és foglalkoztatási biztonságát erősíti meg. (MG)
KIT-információ