A hatékonynak tűnő közös portál kezdőlapja testre szabható az egyes intézmények kívánalmai szerint (pl. a konyvtar.hu-nak nevezendő portálra a vac.konyvtar.hu címen bejelentkezők a váci Katona […]
Hivatalossá tennék a siketek nyelvét — jelbeszélő könyvtárosok is kellenek
A hallássérültek helyzetének megkönnyítését, és a siketek jelbeszédének hivatalossá tételét sürgette a Fidesz-KDNP frakciószövetség a hallássérültek világnapja alkalmából. Az MSZP üdvözölte a kezdeményezést, hozzátéve: ők […]
A fénymásológép csökkenti a könyvtári lopások számát
Szeged – Vizsgaidőszak közeledtével a megszokottnál háromszor annyi könyvet próbálnak kicsenni az egyetemi könyvtárból. A szakemberek szerint kevés hallgató próbálkozik ezzel, az igazi galibát azok […]
A települések a kiadások és a bevételek miatt is aggódnak
A jövő héten egymilliárd, decemberben újabb egymilliárd forint értékű támogatásról dönt az önkormányzati tárca a nehéz és a rendkívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzatok megsegítésére — […]
Projektmenedzsment beszámolók
A mai Projektmenedzsment órán a félév elején feladott projektek beszámolója zajlik. Több feladatból választhattunk, köztük természetesen van olyan, amit nem csak elméleti, de gyakorlati szinten […]
Nem a kirúgás a megoldás
A válságban a legtöbb cég a leépítés mellett dönt, pedig a munkajog más alternatívákat is ajánl, bár elég keveset. A munkaidő átalakítását, a részfoglalkoztatást, a […]
Könyvtárosok és személyiségjegyek — kutatók szemszögéből
A hasonló személyiségjegyekkel rendelkezők számára egy-egy szakmán belül ugyanazok a szűkebb szakmai területek vonzóak, illetve a szakmai területek ugyanolyan személyiségjegyekkel rendelkező egyéneket vonzanak. Kongruencia esetén […]
Online kérdőíveznek a szolnokiak
‘A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Verseghy Ferenc Könyvtár és Művelődési Intézet (link részt szeretne venni egy pályázaton, ahol a pályázat kiírója az értékelésnél nagymértékben figyelembe veszi, ha […]
A félelemkeltés bére — gondolatok a Könyvtári Droid kapcsán
Használó Könyvtárba megy, mert Használó szeretné igénybe venni Könyvtár szolgáltatásait, valamilyen mondvacsinált indokkal, úgymint például: tanulás, kutatás, művelődés, szabadidő eltöltése, olvasás vagy miegyéb. Itt kezdődik […]
Tisztújítás a Magyar Olvasástársaságban
Elnököt, alelnököt és tanácstagokat választott a hétvégén a HUNRA (Magyar Olvasástársaság) az OSZK tanácstermében. Az egyesület új elnöke Győri János, alelnöke Józsa Krisztián lett, mindketten […]