A hallássérültek helyzetének megkönnyítését, és a siketek jelbeszédének hivatalossá tételét sürgette a Fidesz-KDNP frakciószövetség a hallássérültek világnapja alkalmából. Az MSZP üdvözölte a kezdeményezést, hozzátéve: ők is minden területen törekednek az akadálymentesítésre. A Fidesz-KDNP frakciószövetség támogatja a siketek és nagyothallók szervezeteinek célját, hogy a beszélt nyelv mellett az általuk használt jelbeszéd is legyen hivatalos Magyarországon – jelentette be Soltész Miklós kereszténydemokrata országgyűlési képviselő vasárnap Budapesten. A politikus a hallássérültek világnapja alkalmából tartott budapesti sajtótájékoztatóján közölte, hogy a frakciószövetség eleget tesz ennek az igénynek, legfontosabb tájékoztatóikat ilyen tolmácsolással fogják megtartani. A jelnyelvtolmács által ‘szinkronizált’ tájékoztatón Soltész Miklós elmondta, hogy honlapjaikat is tolmácsolással, feliratokkal teszik elérhetővé a halláskárosult több tízezer ember számára. Soltész Miklós felhívta a minisztériumokat is, hogy tegyenek eleget azoknak a Magyarország által ratifikált nemzetközi szerződéseknek, amelyek előírják a hallássérültek helyzetének megkönnyítését. – F: okt. 28.
Hivatalossá tennék a siketek nyelvét — jelbeszélő könyvtárosok is kellenek
Régebbi hírforrás(ok): Origo, link