A hivatalos menetrendet senki nem igazítja hozzá a valósághoz (tájékoztatásminőség)

De a pályaállapotok miatt arrafelé [Tornanádaska felé] amúgy sem lenne lehetőség eszeveszett száguldásra. A vasúton lassújelnek nevezett sebességkorlátozások sokasága miatt – olyan helyek is akadnak, ahol óránként 10 kilométer az előírt tempó – a tornanádaskai vicinálisok menetrendszerűen 10-30 perces késésekkel közlekednek. És noha ez a helyzet – ahogy egy kalauz fogalmazott – “évszázadok óta” változatlan, a hivatalos menetrendet senki nem igazítja hozzá a valósághoz.

Vigaszképpen kipróbálhattam rajta a MÁV büszkeségének egyik legfőbb tárgyát, a Szolnoki Járműjavítóban gyártott IC+ fantázianevű kocsit. (A szupervagonnal csak az volt a baj, hogy sem annak, sem a szomszédos ugyanilyennek nem működött a WC-je, harmadik kocsiba továbbmenni pedig nem lehetett, merthogy az átjáróajtó is rossz volt.) Ahhoz képest, hogy mekkora késést kellett volna behoznia, a borfőváros nevét viselő szerelvény néhol inkább csak vánszorgott Tokaj felé, megkérdeztem hát a kalauzt: számíthatok-e rá, hogy Debrecenben megvár a csatlakozó járat. Ő nem tudta, ezért inkább leszálltam Nyíregyházán, és busszal utaztam tovább Mátészalkára. Így egy óra alatt odaértem a két és fél órás MÁV-os alternatíva helyett. Izgalmas dolog a vonatozás, jópofa dolgokat lát közben az ember, de ha valahonnan valahová el akarok jutni, nem biztos, hogy a MÁV-ot érdemes választani.

Ha valaki Csengerben fölszáll a reggel fél 6-os vonatra, legközelebb másnap hajnalban tud visszamenni. Mármint a 30-40 kilométeres tempóval battyogó vonattal, merthogy busz persze van, éppen húsz közvetlen járat megy naponta, méghozzá – a vasúttal ellentétben – a falvak központján keresztül. A felújított – gondosan MÁV-kékre festett, belül viszont kissé lecsupaszított – interpicin odafelé egy, vissza három utas volt rajtam kívül. Még a működtetési költség picurka töredékét sem hozza vissza a járat, mivel a buszbérletet is elfogadják rajta, csak valaki felszálljon. Hogy mi értelme van ennek? Kizárólag az, hogy Orbán Viktor azt mondhassa: az ő országlása alatt egyetlen vasútvonalat sem zárnak be Magyarországon.