A kormány einstandolja a Nemzeti Könyvtár épületrészét (Bukarest)

Pár hónapja úgy tűnik, a román kormány intézkedései szabotálják néhány fontos intézmény, a Pedagógiai Könyvtár és a Román Nemzeti Könyvtár tevékenységét.
Románia legfontosabb könyvintézményében a könyvtárosok vészhelyzetben vannak. A Román Kulturális Minisztérium részéről ugyanis felszólítást kaptak, hogy a könyvtár adminisztrálásában lévő épület egy részét át kell adniuk a minisztériumnak.
A 2013. november 8-i, 862. számú kormányhatározat értelmében ugyanis a földszint és a félemelet teljes felületének egyharmada — tehát éppen az a felület, amelyet bérbe lehet adni kulturális célú rendezvények számára — a Kulturális Minisztériumhoz kerül, azzal az indokkal, hogy azok eddig nem voltak megfelelően adminisztrálva. Doina Stănescu, a Romániai Nemzeti Könyvtár Könyvtárosai Egyesületének elnöke szerint a kormánynak ez a rendelkezése, mindamellett, hogy megzavarja a Nemzeti Könyvtár tevékenységét, több érvényben lévő törvényt is sért. Az átvétel nem indokolt, az intézmény ugyanis nagyon jól adminisztrálta a szóban forgó felületet. A könyvtári épület egy részének adminisztrátoraként a Kulturális Minisztérium azonban bármilyen olyan célra is használhatja a felületet, amelyek nem voltak meghatározva az építkezési tervben, megváltoztatva ezzel az eredeti rendeltetést, és következésképpen megváltoztatva az Európai Fejlesztési Bankkal 2007. május 4-én kötött, 2007 augusztusában a 93317. számú kormányrendelettel jóváhagyott szerződésben meghatározott feltételeket, amely a kölcsön felhasználását kizárólag a Nemzeti Könyvtár építésére határozta meg. Végső soron ezek a dolgok az olvasók eltávolodását vonják maguk után. (via ReMeK-e-Hírlevél)

Hírforrás:
EZV