Kevesebb az olvasó, több a látogató a Maros Megyei Könyvtárban

Csökkent a beiratkozók száma a Maros Megyei Könyvtárban, az elmúlt évben 10 339 olvasója volt az intézménynek, míg 2012-ben 12 987.
A létszámcsökkenés várható volt Marosvásárhelyen, mivel a könyvtár több részlege hónapokig zárva volt, néhány pedig egész évben. ‘Az időszakos kiadványok részlegét, sajnos, egész évben nem tudtuk megnyitni a felújítások miatt. Nagyon rossz állapotban volt a terem, az embernek a kedve is elment, olyan lehangoló volt. Március végén azonban már szeretnénk újra megnyitni. A társadalomtudományok és irodalom részleget is be kellett zárnunk bő egy hónapra leltározás miatt. Ez nagy veszteség volt, hiszen ez a két részleg a leglátogatottabb. A Tudor lakótelepi fiókunk megszűnt, mert hely hiányában nem tudtuk korszerűsíteni. Nehéz éve volt 2013-ban a könyvtárnak, azonban most újult erővel igyekszünk a legjobbat kihozni mindenből’ — monda el Monica Avram igazgató.
A fiatalok látogatják leginkább az intézményt, ők az olvasók 61 százalékát teszik ki. A 26?40 év közöttieknek már kevesebb idejük van könyvtárba járni, ez a generáció a könyvtári látogatók 19 százalékát jelenti. 12 százalékban képviseltetik magukat a 41?60 év közöttiek, ugyanakkor nyugdíjasok is járnak a könyvtárba. Az intézmény olvasóinak 35 százaléka magyar nemzetiségű.
Ha az olvasók száma csökkent is, a látogatások száma nőtt 2013-ban: hétezerrel több látogatást regisztráltak, mint 2012-ben. Az elmúlt évben összesen 250 ezer könyvet kölcsönöztek ki, amelyből 66 371 magyar nyelvű volt. A legnagyobb érdeklődés az irodalom iránt van, 58 százalékban prózát, verset és kritikákat olvasnak a Maros megyeiek, a könyvtár adatai szerint. Nagy az érdeklődés ugyanakkor az orvosi, jogi és történelmi szakkönyvek iránt, de a vallás, az építészet és a technika is érdekli az olvasókat. Az intézményvezető elmondta, a kortárs, illetve bestseller irodalom is népszerű. (via ReMeK-e-Hírlevél)

Hírforrás:
Székelyhon