Bizonyos lengyel önkormányzatok nyilatkozatokban bélyegezték meg az LMBTI-közösségeket, sőt, LMBTI-mentes övezetnek nyilvánították saját területüket, amit egyértelműen tiltanak az uniós alapokmányok. Lengyelországban az LMBTI személyek 70 százaléka depresszív, öngyilkosságra hajlamos, mert alapvető emberi méltóságuk kerül veszélybe, holott nekik ugyanolyan joguk van, mint másoknak. Ugyanakkor (…) nemcsak Lengyelországból, hanem Magyarországról is aggasztó homofób hírekről hallani és fizikai támadások is történnek. A szlovén szociáldemokrata Tanja Fajon képviselő az Európai Parlamentben azt mondta, meg kell tanítani a társadalomnak a sokszínűség elfogadását és azt, hogy a gyűlölet nem lehet megoldás. (Index)
Az Egyesült Államokban készült felmérések szerint az Államokban az utcán élő, otthonról elzavart serdülők és fiatalok nagyjából 40%-a az LMBT kisebbséghez tartozik. Julie Winkelstein iowai könyvtáros szerint a könyvtárosoknak nagy szerepük lehet az utcán élő meleg fiatalok megkapaszkodásának segítésében. Sokszor a könyvtár az egyetlen hely, ahol segítséget és információt kaphatnak, és ahol segítik őket a társadalomba való visszailleszkedésben. Bár a hazánkban az utcán élő, csellengő fiatalokról nyilvános forrást nem találtam, feltételezhető, hogy hasonló arányú adatokat kapunk hazánkban is. (Young Adult Library Services, 2014. Fall; ref.: Somorjai Noémi)
Index ; Young Adult Library Services, 2014. Fall