Az Európa Kulturális Fővárosa címhez kapcsolódó négy kulcsprojekt közül, a Dél-Dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont közel 13 000 m2-en szolgálja majd integráltan a város és régió lakosságát, köztük a pécsi egyetemistákat is.
A mai PEAC-pálya helyére épülő korszerű épületegyüttesben több funkció kap majd helyet, amiről dr. Fischerné dr. Dárdai Ágnes, a PTE Központi Könyvtárának főigazgatója, a projekt Könyvtárszakmai Irányító Testületének vezetője adott
interjút: A ház egyszerre lesz közösségformáló hely, információs, szolgáltatási és kutatóközpont. Az integrálódó könyvtárak tudományos (mindenekelőtt társadalom-, és bölcsészettudományi gyűjteményei alkalmasak lesznek arra, hogy az egyetemen folyó oktatás és kutatás, az egyetemi oktatók és kutatók, egyetemi hallgatók, valamint a tudományos szakirodalom iránt érdeklődő szélesebb közönség számára magas színvonalú (hagyományos és elektronikus) szakirodalmat szolgáltassanak. A tudásközpont másik szakmai pillére az, hogy egy olyan regionális tudásközvetítő, oktató és művelő tér szülessen, amely hasznosítja a PTE oktatási és kutatási tevékenységét. Ma is számos olyan képzésünk van, amely könnyen összekapcsolható a regionális tudásszolgáltatás gondolatával, feladatával, a Hallgatói Szolgáltató Iroda elhelyezésével nagy diák-jelenlétre számítunk, hisz a tudásközpont egyik fő célközönségének éppen őket tartjuk.
Végül a PTE-n található kutatóközpontok, tudományos műhelyek fognak a házba beköltözni, amelyek készek arra, hogy tevékenységük eredményeit ne csak a szűkebb szakmának, hanem a szélesebb közönségnek, az érdeklődő lakosságnak is közvetítsék, az ismeretterjesztés legnemesebb céljait felvállalva. – F: Pécsi Tudományegyetem hírlapja, ápr.
Egységben a tudás Pécsen — interjú dr. Fischerné dr. Dárdai Ágnessel
Régebbi hírforrás(ok): Pécsi Tudományegyetem hírlapja, link