Mennyire várjuk a kisebbségi könyvtárosokat?

Az Amerikai Könyvtáros Egyesület 2003-ban végzett felmérése azt mutatta ki, hogy a vizsgált 842 könyvtárosi állásból mindössze hetvenötöt töltött be valamely etnikai kisebbséghez tartozó személy. Ez azt jelenti, hogy hiába szorgalmazzák már jó ideje a szakmai fórumokon, hogy a könyvtáros-társadalom képezze le az őt körülvevő közösség összetételét, a jelenlegi helyzetből egy ideig biztos nehéz lesz elmozdulni. Sőt, az 1978 és 1988 között mért adatok óta tovább csökkent a kisebbségek aránya. Pedig a tendencia alapján a következő 10 évben egyre több nyugalomba vonuló kollégával számolnak a tengerentúlon. Amennyiben tehát nem sikerül vonzóvá tenni a könyvtárosi életutat, nemsokára még borúsabb lesz a kép. Megoldás lehet az e pályát választók célzott támogatása: így segítették ösztöndíjakkal a törvénybe is foglalt ‘négy támogatott kisebbséget’ (afro- és ázsiai amerikait, hispanot, valamint az őshonosokat) a Spectrum nevű kezdeményezéssel, vagy egy másik programmal az Arizonai Egyetemen. A projekteknek köszönhetően mintegy 250-en jutottak szakképesítéshez. – F: Egy esettanulmányról: valóban érvényesül a gyakran emlegetett sokféleség? / ref.: Vasbányai F.

Régebbi hírforrás(ok): Könyvtári Figyelő, 2007/4., Manci: link