A The Economist olvasói szertartásszerűen, hátradőlve és elmélyülten olvassák a hetilapot, és ezt a környezetet nem lehet a számítógép képernyőjén újrateremteni — olvasható a brit hetilap napokban közzétett éves jelentésében.
A számok arra utalnak, hogy az 1843-ban alapított újság megtalálta azt a receptet, melynek híján több, ugyancsak angol nyelvű hetilap, például a Newsweek vagy a Time, egyre komolyabb nehézségekkel küszködik. Idén márciusban minden korábbi csúcsot megdöntve a The Economist hetente 1,6 millió példányban fogyott el, és egy év alatt 130 millióan látogatták meg a magazin honlapját. A The Economist részben a papírújság olvasásához hasonló élményt nyújtó táblagépek megjelenésének köszönheti a sikert: hetente már 123 ezren olvassák a lap iPadre, illetve vetélytársaira optimalizált, digitálisan lapozható változatát. Egy tavalyi felmérés szerint a The Economist olvasói ugyan a válaszadás időpontjában még a nyomtatott változtatott részesítették előnyben, ám hatvan százalékuk úgy nyilatkozott, hogy 2013-ban valószínűleg már inkább a fizetős digitális verziót lapozgatja majd.
HVG (regisztrációval)