Meghaladja már a 100 milliót az internetes portálok száma a világon — állapította meg a Netcraft csütörtökön közzétett tanulmánya. Novemberi hírlevelében a nagy-britanniai központú internetfigyelő több mint 101 millió internetes oldalról számolt be, szemben az októberi jelentésben szereplő 97 millióval. Az egy hónap alatti fejlődés is nagyon figyelemre méltó, de ez a tendencia jellemző az egész évre: 2006 eleje óta a világháló 27,4 millió új honlappal gazdagodott, míg 2005-ben egész évben 17 millióval nőtt a számuk. A Netcraft szerint 2004 májusa óta az internet megduplázta saját méretét, mert akkor még csak 50 millió portál létezett. Az intézet tevékenységének kezdetekor, 1995-ben még alig 19 ezer honlap működött. A tanulmány szerint a nagy robbanás, amely 2004 óta tart, elsősorban a blogoknak, a fiatalok honlapjainak, valamint a kisvállalkozásoknak köszönhető, de kiemeli az olyan nagy, számos blognak otthont adó keresőprogram aktivitását is, mint a Google vagy a My Space. A vállalatok körében legnépszerűbb keresők a Go Daddy és 1&1 Internet, mert igen alacsonyak szolgáltatói áraik. – F: nov. 3. — A könyvtári katalógus a használók számára fontos információ egyre kisebb hányadát tartalmazza — legalábbis akkor, a nincsenek az OPAC-ba linkelve a megfelelő honlapok, adatbázisok, blogok, fórumok, elektronikus könyvtárak, wikik stb. Ha ezek be vannak linkelve, jöhet a következő kihívás: eligazítás e források áradatában. (MG)
Meghaladja a 100 milliót az internetes portálok száma a világon
Régebbi hírforrás(ok): Prím Online, link