Tatabányán olvasásra születnek — mérünk-e valaha mi is eredményességet?

Már a magzattal, később az újszülött gyerekkel is meg lehet kedveltetni a könyveket, áttételesen az olvasást. Többek között ez is kiderült a megyei könyvtárban az Olvasásra születni! projekt nyitányakor. Babák és mamák érkeztek hétfőn délelőtt a József Attila Megyei Könyvtárba. Solti Emese és Hodos Szilvia Ringató foglalkozásán mondókákat, dalocskákat énekeltek az anyukák és a nagyobb gyerkőcök, miközben táncoltak, játszottak. Ami feltűnő, ha néhány pillanatra nyafogott is valamelyik apróság, nem volt sírás, hiszti, holott több mint tíz baba is ült a körben. Nagy Attila olvasáskutató többek között arról beszélt, hogy a PISA felmérésben, amely az olvasásértést vizsgálja, hazánk tíz éve elmarad az uniós átlagtól. A finnektől például 65 ponttal maradtunk le, kiemelkedő ebből is a fiúk 40 pontos lemaradása. Közgazdasági elemzések szerint, ha húsz év alatt ezt a 65 pontos hátrányt leküzdenénk, azzal a GDP 580 százalékkal növekedne.

Hírforrás:
KEMMA