“Április 12-én először érezte magát a többséghez tartozónak, és először vett magyar zászlót a Duna-parton. ‘Először éreztem át megrendülten a hazaszeretetet is. Álltunk a rakparton, mellettünk egy kisebb társaság, harminc körüli fiatalok. Amikor Magyar Péter mondott egy mondatot arról, hogy mindenki azt szeret és úgy szeret, ahogy neki jó, a társaságból az egyik fiú elkezdett zokogni, és nem tudta abbahagyni, míg ott álltunk, az egész beszéd alatt. Elementáris volt ebben a formában is megérteni, milyen károkat okozott ez a rettenetes rendszer – nem kell, hogy bebörtönözzenek, az is elég, ha olyan közeget teremtenek, amiben az állampolgárok kirekesztettnek érzik magukat. Katartikus volt az az este, de az öröm azzal a tudattal is keveredik most, hogy mennyi feldolgozatlan trauma van mindannyiunkban.'” (HVG, 18. sz.)
Ehhez hasonló történetek adták az ötletet Váradi Luca és Kohut Tamás szociológusoknak, hogy kutatóként kellene foglalkozniuk azzal, hogyan hatott az Orbán-rezsim az emberek személyes, mindennapi életére. Elindították az Így éltünk itt – közösségi archívum Magyarország 2010-2026 Politika a hétköznapokban című tudományos projektet, amelynek keretében személyes emlékeket és történeteket gyűjtenek a NER 16 évéről. A módszerük egyszerű: ha valaki úgy érzi, hogy megosztaná a történetét, akkor ki kell töltenie a jelentkezési lapot a projekt Facebook-oldalán, majd a kutatók megkeresik, és személyesen felvesznek vele egy interjút. Váradi elmondása szerint rövid idő alatt már közel százan jelentkeztek, így nem lesz kis feladat minden történetet rögzíteni. Angolra is le szeretnék fordítani a beszámolókat, mert úgy látják, nemzetközi szinten nagy az érdeklődés a magyar közélet iránt.
“Megrázó volt a nagypapa története, aki külföldön született unokái után költözött ki, de kint szinte semmit nem ér a magyar nyugdíja. Kevés pénzből tengődik, önkéntes alapon szerel bicikliket nehéz helyzetben lévő embereknek” – idézi fel a kutató. (HVG, 20. sz.)