Kötetlenebb keretet biztosít a látogatóknak és a könyvtári dolgozóknak

Nyitott könyvtár várta éjszaka is a székelyudvarhelyieket. A városi könyvtár minden zegzuga élettel telt meg péntek este Székelyudvarhelyen, a Nyitott Könyvek Éjszakáján. A gyerekfoglalkozások mellett a felnőttek is számos program közül válogathattak az est folyamán.

Éjszakába nyúló könyvtárlátogatás, kisebb koncertek, könyvbemutatók, könyvturkáló és előadások is várták a Székelyudvarhely Városi Könyvtárába látogatókat pénteken. Az eseményt kincskereséssel indították, de párhuzamosan több program – papírszínház, filmvetítések – közül lehetett válogatni. Könyvbemutatón találkozhattak az érdeklődők Havas Julival, a Papírbabák című regény, és Orosz Istvánnal, az Apakönyv szerzőjével. A könyvtár előtti téren társasjáték és könyvturkáló fogadta a látogatókat, a belső udvar színpadán pedig bábjáték, a Truba-moll együttes, Soós Emőke és az Üvegfigurák előadása, valamint Benedekfi Andrea magánestje kötötte le a figyelmet.

A rendezvényt immáron több mint tíz éve minden évben megszervezik a könyvtárban – tudtuk meg Szőcs Endrétől, az intézmény igazgatójától. Mint mondta, programok tekintetében a lényeg az évek során nem változott, hiszen azokat a szolgáltatásokat lehet javarészt kipróbálni az este folyamán, amelyek a könyvtárban állandó jelleggel igényelhetők, de ez az este kötetlenebb keretet biztosít a látogatóknak és a könyvtári dolgozóknak egyaránt.

Hírforrás:
Székelyhon