PISA: tovább romlott a szövegértés (is) – Meg a kíváncsiság…

Szövegértésből 21, matematikából 14 pontot veszítettek a magyar diákok az utolsó adatfelvétel óta, tehát mindössze három év alatt a PISA-teszten (Programme for International Student Assessment). A 2025-re vonatkozó, most közzétett adatok azt jelentik, hogy mindkét területen, tehát szövegértésből és matematikából is a PISA-mérések történetének leggyengébb magyar eredménye született.

A legrosszabb magyar eredmény szövegértésből született: a magyar átlag 452 pont volt, szemben az OECD-országok 461 pontos átlagával. Ez a különbség már statisztikailag is szignifikáns, magyarázta a sajtótájékoztatón Velkey Kristóf, az Oktatási Hivatal Köznevelési Elemzési Főosztályának vezetője, és Nahalka sem emlékszik olyan időszakra, amikor szövegértésből ennyire az OECD-átlag alá kerültünk volna.

Egyre több a gyengén teljesítő, miközben kevés a kiemelkedő diák. Magyarországon különösen erős az összefüggés a család társadalmi helyzete és a PISA-eredmények között.

Lannert szerint a szövegértési eredmények csökkenése mögött “egész biztosan a digitális eszközhasználat növekedése áll”, és bizonyos adatok is ebbe az irányba mutatnak. Velkey az élményszerző olvasás visszaszorulásáról és a közösségi média gyors, erős impulzusokra épülő tartalomfogyasztási szokásainak terjedéséről is beszélt, amik veszélyeztethetik azt a képességet, hogy a diákok összetett szövegekkel és adatokkal elmélyülten és értő módon foglalkozzanak.

Szomorúnak nevezte Lannert, hogy a magyar 15 évesek kíváncsisága is csökkent. Tavaly már csak 67 százalékuk mondta, hogy “sok minden érdekli”, szemben a 73 százalékos OECD-átlaggal, és ez az arány 2022 óta több mint 6 százalékponttal esett. “A kíváncsiságot és az aktivitást növelni, a kreativitást fejleszteni kell, a mesterséges intelligenciával pedig okosan kell bánni” – foglalta össze a tennivalókat a miniszter.

Hírforrás:
Qubit