Jövünk fel a gödörből, és már a padlón vagyunk. Amilyen hosszú és dinamikus fejlődés jellemezte a magyar színházi szcénát a 2008-as gazdasági világválságtól a 2020-as évek elejéig, azaz a Covid berobbanásáig, olyannyira hosszúra nyúlt, mondhatni, nyögvenyelős lett a kilábalás.
A látogatottság most érte el azt a szintet, ami 2010-es évek közepét jellemezte. A minap megjelent 2024-es adatok már ismét 7 millióhoz közeli nézőszámokról árulkodnak. Ez ugyan a járványtól sújtott 2020-as és 2021-es évek évtizedes mélypontot jelentő értékeihez képest (4,4, illetve 3,3 millió néző) impozáns eredmény, mégis majdnem egymilliós elmaradás van a Covid előtti utolsó békeév, a 2019-es év 8 milliójához képest. A csökkenés ráadásul már a világjárvány előtti évben megindult – a 2018-as 8,6 milliós látogatószám a mindenkori rekord -, innen jött a kisebb lemorzsolódás után a zuhanás.
– A kimutatások szerint a színházak még nem heverték ki a világjárvány okozta visszaesést, de a látogatások száma mégis növekszik. A könyvtárak viszont kiheverték, így a használat elérte a járvány előtti csökkenő szintet. Ld.: 5. ábra. A kölcsönzött dokumentumok számának alakulása 2015-2023 link , és 3. ábra,
A könyvtári regisztrált és aktív felhasználók arányának alakulása a népességen belül link . (MG)