Repair café – tapasztalatok a pesti Teleki térről

“A mozgalom hazai ébredése a 2023 decemberében nyílt Teleki téren működő Repair Café Budapesthez köthető. A Parafitt Sportegyesület által elindított józsefvárosi szerelőműhelyt – amely helyet ad háztartási gép, ruha, kerékpár és kerekesszék közös javításának – a fővárosi közösségi költségvetésből biztosított 48,6 millió forintos támogatással indították el. A helyszín nem csupán műhely, hanem befogadó közösségi tér is: hajléktalanokat és értelmi sérülteket is bevonnak, ezzel erősítve a társadalmi inklúziót.
A kezdeményezés a fenntarthatóság és közösségépítés jegyében kívánja visszahozni a tárgyak megbecsülését és a javítás kultúráját” – idéztük a Librarian Day by Day-től korábban link .

A Teleki téri helyszínt link meglátogatva a KIT megtudta, hogy nettó 4000 Ft-ot fizetnek a szakiknak óránként. Magukról azt állítják: “A Repair Café egy ingyenes találkozási hely, amely a tárgyak közös megjavításáról szól.” Javítóberendezéseket, varrógépeket pedig a helyszínen tartanak.

Magyarországon idáig ismeretlen volt, hogy könyvtárban közösségi szerelőműhely lenne. A nyugat-európai könyvtárak bizonyos időközönként rendeznek szerelési alkalmakat, melyekre a szakikat is meghívják, méghozzá térítésmentesen. A mesterek helyben megjavítják a kisebb hibákat, jelentősebb ügyekben saját műhelyükbe irányítják a látogatót. A szerelési díjat – ha van – a felek egymás között intézik.
Hasonlóról, a brüsszeli Etterbeek kapcsán itt link és itt link írtunk.

Lehetőség, ha a könyvtárak nyugdíjas szakikat hívnak, akik számára a könyvtári alkalmak olyan közösséget biztosítanak, amely elismeri szakértelmüket. egyben kellemes időtöltést is biztosít számukra.

Kapcsolódó: Repair Café: egy hely, ami a jövőbe mutat link

Hírforrás:
KIT-információ