— hangzott el az Értéknövelõ üzleti hírszerzés a vállalati gyakorlatban
c. IIR-konferencián a múlt héten. A kijelentéssel ellentétben nehéz
lenne a milliomos könyvtárosok nevét sorolni, de természetesen nem ez a
lényeg. Hanem inkább az, hogy — mivel a tudás a hatalom — az inkább
divatszinten emlegetett tudásmenedzsment nem kap lábra a hazai
könyvtárakban, sem a szolgáltatásban, sem a szakmai menedzsmenten belül
(van ugyan könyvtári hazai tudásmenedzsment-projekt, de a
hatalomkultúrában gyakorlatilag fából vaskarika). A tudásmenedzsmentet a
könyvtári stratégia (2002-2007) és a MITS is inkább csak deklarációk
szintjén támogatja: bennük a fókusz a szépirodalom megõrzése és
reprezentálása, ami nem baj, hanem édeskevés, melynek jól látható
velejárója a könyvtárak folyamatos és stratégiai piacvesztése. S ez
azért szomorú, mert a környezetváltozások nem most kezdõdtek:
– “…fõleg informális csatornák igénybevétele a jellemzõ.”
– “Információkat kérnek és nem könyveket. … Sokkal többféle igénnyel
jönnek be, de nem tartózkodnak olyan hosszú ideig.”
– “Szinte teljesen eltûnt a motívumok közül az olvasmányajánlás,
kultúraközvetítés, csökkent az emberi kapcsolatok jelentõsége is.”
Mivel mindezek hét évvel ezelõtt jelentek meg (A könyvtárhasználati
szokások változása az utóbbi tíz évben / Vidra Szabó Ferenc. In:
Könyvtári Figyelõ 1997/1. http://www.ki.oszk.hu/kf/1997/1/vidra.html ),
— és természetesen számos hasonló figyelmeztetõ forrást lehetne még
felsorolni — a könyvtári–döntéshozói reakcióképesség szintje (a
NKÖM-ös sikerjelentések ellenére) alulmúlja a kívánatos szintet, ami a
felelõsség megállípításán valamint a tanulságok levonásán túl
könyvtárügyi irányvonalváltást tesz szükségessé. (MG)