Napi tíz perc, és divattá vált az olvasás

A hazai iskolák közül valószínűleg elsőként vezette be a székelyudvarhelyi Bethlen Gábor Általános Iskola a Napi 10 perc néma olvasás elnevezésű programot a múlt tanévben, az idén pedig folytatják. A kezdeményezés határozottan beváltotta a hozzá fűzött reményeket: a diákok nemcsak az olvasásban fejlődtek, hanem más tantárgyakban is jobban teljesítenek.

A tanév első hetében az első óra első tíz percében olvastak a tanulók, a második héten a második óra elején, és így tovább. Próbálkoztak azzal is, hogy az óra végére tegyék az olvasást, hogy aki akarja, a szünetben folytathassa, de végül maradtak az első tíz percnél. – Azt láttuk, hogy rendszerint kialakul egyfajta varázs az osztályban az olvasás alatt. Csend lesz, lenyugszanak a gyermekek, átalakul az óra légköre. A kollégák arról számoltak be, hogy sokkal jobban lehet utána együtt dolgozni a tanulókkal – közölte Dunkler Réka.

A gyerekek azt olvasnak, amit akarnak, egyetlen kikötés, hogy a korosztálynak megfelelő legyen. Hozhatnak otthonról olvasnivalót, és természetesen a könyvtárból is kölcsönözhetnek könyvet. Olvashatnak vicces könyvet, képregényt is akár, az a lényeg, hogy érdekelje őket. – Nem véleményezzük, hogy mit olvasnak, mert úgy tudnak fejlődni, ha “becsavarja” őket az olvasás – jegyezte meg a könyvtáros. A programot már az elemi osztályokban is működtetik, onnantól kezdve, ahogy a tanulók megtanulnak olvasni. Az eredmény és a siker lényege egyértelmű Dunkler Réka szerint: ha jobb olvasóvá válik egy gyermek, akkor könnyebben tanul mindenből. Emellett kiváló agyserkentő, memóriafejlesztő is az olvasás, nem beszélve a személyiségfejlesztő hatásairól.

– A programmal megmutattuk a diákoknak, hogy fontos és prioritás az olvasás, időt és forrásokat biztosítottunk számukra ehhez, így ők is elkezdték fontosnak tartani. Ma már elmondhatjuk, divattá vált az olvasás a Bethlen Gábor Általános Iskolában – összegzett Dunkler.
A lakótelepi iskola nemrég megújult könyvtárában még számos színes kezdeményezéssel, kihívásokkal, versenyekkel igyekeznek a könyvekhez vonzani a tanulókat. Sikerrel, mert gyakran naponta több, mint száz gyermek is betér ide egy jó könyvért vagy csak egy kis nyugodt olvasásért. (via ReMeKe-Hírlevél)

Hírforrás:
Hargita Népe