Könyvtárügy: az elit alatti rétegekre figyelve

A szocializmusból megörökölt nagy elosztási rendszerek (oktatás, egészségügy, nyugdíjrendszer) alapvető problémája az volt, hogy nem voltak elég hatékonyak, csak részlegesen teljesítették a velük szemben megfogalmazott követelményeket, működésük során pedig párhuzamosan jelentkezett a hiány és a pazarlás, emiatt a fenntartásuk nagyon sokba került a költségvetésnek.
A rendszerváltás után többször is nekifutottak a megreformálásnak – kevés sikerrel. A reformelképzelések megkerülhetetlen eleme volt az állampolgári jogon ingyenesen járó közszolgáltatások megkurtítása. Ez viszont igen nagy társadalmi ellenállást váltott ki, ezért a reformelképzelések végig vitele egyszer sem járt sikerrel.

A kétharmados felhatalmazást kapó Orbán-kormánytól a szavazópolgárok többek között azt várták, hogy majd sikeresen megvalósítja az oktatás, az egészségügy és a nyugdíjrendszer reformját. Azt a reformot, amely költségvetési oldalról fenntarthatóvá teszi ezen rendszerek működését, állampolgári oldalról pedig biztosítja az egyenlő hozzáférés lehetőségét, az esélyegyenlőséget és a méltányosságot.
A feladat nehézségét látva az Orbán-kormány bele sem fogott a szükségessé váló reformokba, sőt mi több, még a reform szót is törölte a szótárából. E helyett az állami fenntartású rendszerek költségvetési finanszírozását évről-évre megkurtította, így kényszerítve az állampolgárokat a magánoktatás és magánegészségügy felé.

A lakosság jövedelmei közel sem nőttek olyan mértékben, hogy az átlagkeresettel rendelkezők minden nehézség nélkül igénybe tudnának venni a magánszolgáltatásokat, így az ellátás színvonala drámai módon romlott ezeken a területeken. Az Orbán-kormány a saját maga által létrehozott csapdába esett, mert nem tudta jelentősen csökkenteni ezen területek költségvetési finanszírozását, ugyanakkor pedig a reformok elszabotálása miatt ezek a közpénzek nem jól hasznosulnak. Így továbbra is fennmaradt a hiány és pazarlás, a nem hatékony működés, megspékelve a magánszolgáltatók monopolhelyzetével és ügyeskedéseivel. Az ellátás és a szolgáltatások színvonala egyre rosszabbá vált, miközben a gazdasági problémák miatt megroggyanó állami költségvetés nem tud kivonulni ezekről a területekről. Már csak ezért sem tekinthető véletlennek az, hogy az államháztartási hiány immáron ötödik éve 5 százalék fölött van.