Hagyjuk-e játszani, felfedezni a gyereket, vagy szorítsuk tanulásra, önképzésre? E kérdés bizony a könyvtári gyerekfoglalkozásokon is felmerül. (MG)
– Minden szülő eltérő mértékben tartja fontosnak, hogy mennyire nevelje autonómiára, kemény munkára, felelősségérzetre, képzelőerőre, toleranciára és mások iránti tiszteletre, takarékosságra és spórolásra, akaraterőre és kitartásra, vallásos hitre, önzetlenségre vagy éppen engedelmességre a gyerekeit. Azt feltételezhetnénk, hogy ez leginkább a szülők vallási hátterétől és iskolázottságától függ. De úgy tűnik, hogy ez a legnagyobb mértékben a társadalmaink egyenlőtlenségével korrelál.
Közgazdasági szempontból a szülő, aki azt mérlegeli, hogy beavatkozzon vagy ne avatkozzon be a gyereke életébe, valójában azt mérlegeli, hogy a jelen élvezetei hogyan befolyásolják a jövő kilátásait. Így aztán egy erősen egyenlőtlen társadalomban mindent megtesznek a szülők, hogy valamivel jobb esélyekkel induljanak a gyerekeik a többiekhez képest, és emiatt inkább veszik rá őket arra, hogy a gyerekkor élvezete helyett olyan készségeket fejlesszenek, amiket vélhetően majd értékel a társadalom. Nem véletlen, hogy az engedékeny nevelés leginkább Skandináviára jellemző, ahol a legegyenlőbbek a társadalmak. Így viszont a “jó élet” feladására már korán ránevel a rendszer.