A lélektani hadműveletek fontos célja, hogy megkérdőjelezzük a valóságot

A könyvtárak egyik feladata a kritikus írás-olvasás készségeinek erősítése. Így elengedhetetlen a manipuláció eszközeinek azonosítása, megértése, illetve elhárítása. Bányász Péter: A lélektani hadműveletek fontos célja, hogy megkérdőjelezzük a valóságot c. interjú-podcastja taglalta az orosz dezinformáció eszközeit:
– A nyugat alkonya narratíva (az orosz föderáció védi meg Európát)
– Feszültség szítása az EU-s tagállamok között
– A valóságba, tudományba, demokratikus intézményrendszerbe vetett hit megingatása
– A demokratikus(abb) világban egymással szemben álló felek együttes támogatása és radikalizálása – konfliktus élezése reményében.
Mert “ha nem hiszünk semmiben, akkor elkezdünk mindenben hinni” – a különféle összeesküvés elméletek egy paradigmában egyesülnek.
Eszköz továbbá a (kiber)támadások kiszervezése, vagy imázsépítés céljával a támadásokra hivatkozás.

A propaganda mételyének mérséklésére legfőbb eszköz az oktatás – akkor is, ha igen lassú vele eredményeket elérni. Minél fiatalabb korban, az általános iskolában kezdve. Akár olyan példával, hogy holnap dolgozat lesz – mondta Marika. A kritikus gondolkodás keretén belül Falyuna Nóra ajánlása: az emberek beoltása az álhírekkel szemben. Azok, akik el tudják magyarázni másoknak, hogy mi miért álhír, megnövelik saját álhír-elhárító késéségeik eredményességét.

Hírforrás:
Qubit