“Arra nagyon büszke vagyok, hogy amikor visszajöttem Budapestre, 62 évesen állást találtam: egy iskolában lettem könyvtáros. Először is nekiálltam rendbe hozni azt a könyvtárat, amihez 50 évig nem nyúltak: szelektáltam, felfrissítettem az egész állományt. Isteni, izgalmas munka volt! Rendeltem új gyerekirodalmat, kitűnő szerzőktől. És elkezdtek a gyerekek bejárni hozzám, a tanárok azt mondták, hogy még ilyet nem láttak, dugig volt a könyvtár. Persze ez nem volt véletlen, mert egy 2000 éves társasjátékkal bolondítottam meg az iskolát: kalaha versenyt rendeztünk. [Ez egy kétszemélyes táblajátékfajta, ahol a játékosok kövekkel, golyókkal vagy magvakkal építik ki külön-külön a saját stratégiájukat. – a szerk.] A gyerekek tolongtak az ajtó előtt, amikor kifüggesztettem az eredményeket. Szerencsés vagyok, megadatott nekem egy másik, boldog, alkotói időszak. És mi történt? A gyerekek, nagy titokban – én tényleg semmit sem sejtettem – egy tanárnő segítségével jelöltek az úgynevezett Tündérkönyvtáros-díjra. Ez egy létező díj, Bosnyák Viktória, számos gyermek- és ifjúsági könyv szerzője alapította. Az ország legjobb könyvtárosait jutalmazzák vele. Abban az évben nyolcan kaptuk meg a díjat! Két csodálatos évet töltöttem a Kaffka Margit Általános Iskolában. Onnan mentem nyugdíjba.”
F. Almási Éváról készült portréból, benne egy interjúból idéztünk.
24.hu