Denis Diderot 1750-től több mint húsz éven át szerkesztette enciklopédiáját. Király és egyház gyorsan rájött, hogy egyes szócikkekben túl sok a tekintélyre és nemzeti közillemre veszélyes gondolat (vallási türelem, morál, ehhez hasonlók), vagyis botrányos szellem üti fel a fejét. Az enciklopédiát kétszer is betiltották, Diderot és barátai föld alá vonultak (alagsori kriptát is igénybe vettek), cenzúrával és megfélemlített nyomdászokkal küzdöttek, kéziratokat csempésztek külföldre, szponzorokra vadásztak. A mű célja: szervezett egységben áttekinthetőséget teremteni a létező tudásanyagban, ami óhatatlanul bővíti a tudattársítások körét és még több tudást teremt.
Nem ez a világ első enciklopédiája, de a 18. században tűnnek fel az első olyan nyomtatások, melyek átfogó tartalmuk, mélyebb értelmezésük és tiszta rendszerük miatt mai értelemben vett enciklopédiának nevezhetők. A “tudás fája” (avagy Diderot és D’Alembert fája) néven ismertté vált mű végül 25 ezer oldalra duzzadt, melynek három nagy ága:
– emlékezet-történelem
– értelem-filozófia
– képzelet-költészet.
Ezekből nyiladoztak további terebélyes alágak. Az enciklopédisták Francis Bacont (1561-1626) követték, aki szerint az emberi tudást mindenki számára hozzáférhetővé kell tenni és ehhez egyetemes rendszerbe szerkeszteni (“a tudás hatalom”). És inspirálta őket Carl von Linné (1707-1778) biológiai osztályozása is (Systema Naturae) a modern rendszertan alapkategóriáival, ezek hierarchiájával.
Bűvös Szakács