Alig tudnak írni-olvasni a kisiskolások

A szakértők sötét jövőt jósolnak, ha az oktatás nem tud megfelelni az újabb kihívásoknak.
Már egy hét sincsen hátra, és ismét kezdődik a tanév, több mint 1,8 millió gyerek megy iskolába. A koronavírus-adatok egyelőre lehetővé teszik a tantermi oktatást, amelyhez az Emberi Erőforrás Minisztérium csütörtöki bejelentése is kapcsolódik, miszerint nem lesz kötelező az iskolákban a maszkviselés, illetve a testhőmérséklet-mérés sem – áll a minisztériumi közleményben.
A gyerekek várhatóan örömmel fogadták a jelenléti oktatást, hiszen 2020. március 16-ától a koronavírus-járvány miatt Magyarországon is digitális oktatás folyt az általános és középiskolákban év végéig. A digitális átállás a tavalyi tanévben a középiskolákban novembertől, az általános iskolákban ennél is később indult, így hosszú hónapokig csak a virtuális térben találkozhattak a diákok a tanáraikkal.
A digitális oktatásra átállás azonban nem ment mindenhol zökkenőmentesen. Még a legjobban felszerelt iskolákban is voltak fennakadások, ezért nem csoda, hogy azokban az intézményekben, ahová a szegényebb családok gyermekei járnak, ez a feladat még nagyobb kihívás elé állította az oktatás szereplőit. A szakértők sötét jövőt jósolnak, ha az oktatás nem tud megfelelni az újabb kihívásoknak.
Egyes szakemberek úgy vélik, a helyzet akár elvezethet oda is, hogy a hátrányos helyzetű diákok lemaradása hatványozottan növekszik, és az elveszett tudást csak nyomokban tudják bepótolni, vagy az első-második osztályos gyerekek nem kellő alapossággal sajátítják el az írás-olvasást.

Hírforrás:
Index