Ügyes megoldás az állómunkát lehetővé tevő, fel-le mozgatható íróasztal, és többeknek segíthet is, hogy kevésbé fájjon a derekuk vagy a nyakuk a sok üléstől, ám senki ne ringassa magát abban az illúzióban, hogy valamiféle testgyakorlatot végez, amikor állva dolgozik – hívta fel a figyelmet a The New York Times napilap hasábjain Aaron E. Carroll, az Indianai Egyetem Orvosi Iskolájának professzora. Az állás ugyanis éppen olyan statikus testtartás, mint az ülés. Bármennyire is hangoztatják tehát jó szándékú egészségügyi szakemberek – és persze főleg a gyártók -, hogy az állítható íróasztalok hozzák el a megoldást az ülőmunkajárványra, a kutatások ezt nem támasztják alá. Éppen ellenkezőleg: inkább arra találni tudományos bizonyítékot, hogy a hosszabb (legalább napi hatórányi) álldogálás két-háromszorosára növeli a műtétet igénylő visszérbetegség kialakulásának kockázatát. Ez a kórkép pedig szintén gyakran párosul súlyosbodó szív- és érrendszeri panaszokkal. A sok ülés kétségkívül káros egészségügyi hatásait ezek szerint nem egy másik statikus testtartással, hanem a gyakori, valódi mozgást jelentő sétával, nyújtásokkal, különféle intenzitású testedzésekkel lehet ellensúlyozni.
HVG (19. sz.) előfizetéssel