Az információvisszatartás életeket veszélyeztet – a könyvtárügyben feltehetően csak munkahelyeket

Van-e hatása az áldozatok számára, ha a tévé nem kezeli súlyának megfelelően a járvány jelentette fenyegetést? Egy friss tanulmány szerint a vírussal járó kockázatok elhallgatása számottevően növeli mind a megbetegedések, mind a halálos áldozatok számát.
Ki ne hallotta volna valakitől, hogy a szezonális influenza több embert öl meg láthatatlanul, mint a koronavírus és mégsincs körülötte ekkora felhajtás?
Az efféle hangok nem korlátozódtak azonban a sarki kocsmákban vagy a Facebook-falakon megrendezett közegészségügyi konferenciákra. Március közepéig, mikor is Orbán Viktor hirtelen megváltoztatta a véleményét az iskolák bezárásával kapcsolatban, Magyarország kormánya is másodlagos kérdésként kezelte a járványt a migráció jelentette fenyegetéshez képest. Sokan hallhatták, miként bagatellizálta a koronavírus jelentette fenyegetést Bencsik András a HírTV műsorában.
A kutatók elsőként a két műsor nézőinek viselkedését hasonlították össze. Egy kérdőív segítségével felmérték, hogy mennyivel figyelnek jobban a személyes higiéniára és mennyivel kevesebb emberrel érintkeznek a járvány kitörése óta, illetve, hogy viselkedésükön mikor változtattak. Azt találták, hogy a Hannity nézői jó egy héttel később változtattak csak szokásaikon, mint a Tucker Carlson Tonight nézői.
A tanulmány rámutat arra, hogy a vírus veszélyeinek bagatellizálása a járvány korai szakaszában gyakran előforduló, de korántsem ártalmatlan jelenség.
A Hannity show nézői számottevő és emberéletekben is kifejezhető költséget vállaltak a kedvenc műsorukban elhangzott dezinformáció következtében.
A Defacto szerint a politikai és médiaelit tagjainak felelősége, hogy a járvánnyal kapcsolatos kockázatokra felhívják a figyelmet. Az őszinte és világos információáramlás ugyanis életeket menthet meg.

Az információvisszatartás, a szakmai teljesítményről és döntési helyzetekről szóló információ sikerpropagandával helyettesítése a magyar könyvtárügyben is veszélyhordozó az utóbbi évtizedekben a mai napig. Ha esetünkben nem is életveszély, de munkahelyek elvesztése a tét. (MG)

Kapcsolódó: Koronavírus: újabb orosz orvos esett ki az ablakon, aki korábban tiltakozott link .

Hírforrás:
Defacto