Némileg tartunk az LMBT-tartalomtól

2014 őszén a Háttér Társaság egy Európa Tanácsi esélyegyenlőségi ajánlás magyarországi végrehajtásának eredményeit összegző kiadványt postázott 54 hazai egyetemi, közművelődési, egyházi és szakkönyvtárnak. A kiadvány bevételezésének hajlandóságát és helyzetét az adott könyvtárak online katalógusának monitorozásával kívántuk feltérképezni.
– Az első lekereséskor, három hónappal a kézhezvétel után 16 könyvtár (29%) vette állományba,
– 10 hónappal később további 13 könyvtár (24%) dolgozta fel az ajándékot.
– Kézhezvételtő számított 4 év után történt lekereséskor további 4 könyvtár (7%) tette láthatóvá és kölcsönözhetővé a dokumentumot.
– Összesen tehát a könyvtárak 60%-a minősítette feldolgozásra érdemesnek az EU-s esélyegyenlőségi ajánlást. Érdekesség, hogy bár 10 helyről érkezett köszönőlevél, három helyen mégsem vált láthatóvá a mű az OPAC-ban. Két helyen többespéldányokat is beszereztek, míg egyetlen könyvtár vette a fáradságot, hogy a feldolgozáshoz ajánlott 34 keresőszót is megjelenítse a katalógusban. Azon könyvtárak között, melyek nem vették állományba a kiadványt, felülreprezentáltak a vidéki közművelődési könyvtárak (8 könyvtár), az egyetemi könyvtárak között a művészeti és műszaki képzést nyújtó egyetemek vezetik a sort, a szakkönyvtárak között pedig az egyik legnagyobb (MTA és MTA Egyesített Társadalomtudományi Könyvtár) nem értékelte az ajánlás végrehajtásának közösségi, olvasói igényeket kielégítő szerepét.

Hírforrás:
Háttér Társaság ; Dombos Tamás ; Somorjai Noémi