Közösségépítésben is konkurenst (lehetséges partnert?) kap a FSZEK

Tavaly cikksorozatban beszámoltunk link arról, hogyan működhetnek együtt könyvtárak, nonprofit intézmények és vállalkozások a közösségépítésben. A Cselekvő közösségek projektben Berlinbe látogatók is kaptak ízelítőt egy hasonló célú német projektből (a KIT-híren link kívül más beszámoló élményükről nem ismert.) Pedig úgy tűnik, idehaza is eljött ezek a lehetősége. (MG)
– Első alkalommal választott kommunikációs ügynökséget a Miutcánk link helyi közösségépítő portált fejlesztő vállalkozás. A Miutcánk Kft. augusztus 1-jétől – egy másik startup ajánlása alapján – a Noguchi Porter Novellivel dolgozik ismertsége és reputációja további erősítése érdekében – olvasható az ügynökség közleményében.
Az idén öt éves portál a valódi mikroközösségek tagjainak, egy-egy utca, kerület lakóinak segít jobban megismerni egymást. Ezen felül hozzájárul a fenntarthatóbb életvitelhez, a városi életet hasznos szolgáltatásainak, például a ritkábban szükséges eszközök – szerszámok, létra, fűnyíró – kölcsönkérésének vagy éppen az egyedi szaktudás igénybevételét támogató funkcióknak a megismeréséhez.
A Miutcánk hamarosan lezárja első intézményi befektetési körét, a bevont tőkéből hónapokon belül nemzetközi terjeszkedést terveznek.
“Felgyorsult életmódunk eredményeként a lakóközösségek mára sok esetben teljesen elidegenedtek egymástól. Ezért hoztunk létre egy olyan, Magyarországon egyedülálló platformot, ahol az emberek újra felfedezhetik és erősíthetik a “szomszédság” pozitív oldalait, miközben a közösség erejével a környezetükre is kedvező hatást gyakorolnak” – mondta Cseh Norbert, a Miutcánk ügyvezetője.
“Mindig nagyon izgalmas kihívás egy gyors növekedési szakaszban lévő startuppal dolgozni, hiszen a szokásosnál sokkal gyorsabban látszik a pr-munka eredménye” – mondta Szántó Balázs, a Noguchi ügyvezető partnere. “Nem kell napokat, heteket, hónapokat várni a célcsoport viselkedésének változására, egy jó kampány hatására akár azonnal nagyot nőhet az aktív felhasználók száma. Azon leszünk, hogy a Miutcánk legyen az első, a nemzetközi piacon is sikeres magyar fejlesztésű közösségi hálózat.”

Régebbi hírforrás(ok): Civilek kölcsönöznek eszközöket a könyvtárban – Library of things link Közösségi alkalmazás, mely segít összehozni a szomszédokat: Nebenan.de link