Ahogy a fogyasztói és munkavállalói igények is egyre inkább a személyre szabottság, az egyediség irányába haladnak, a munkáltatók is akkor tudnak a leginkább eredményesek lenni a megtartásban, ha igyekeznek dolgozóikkal egyéniségként bánni. Úgy tűnik, bőven van tere még a fejlődésnek. Néhány tippet is ad a cikk a dolgozók megtartására, elsősorban a felhatalmazáson keresztül 2019-re:
– A szolgáló vezető legfőbb ismérve éppen az, hogy irányt mutat és felhatalmazza az alkalmazottakat arra, hogy döntést tudjanak hozni. Vagyis az övé a segítő, támogató szerep, nem pedig fordítva.
– Értelmet adni a munkának – Már az sem igazán újdonság, hogy azoknál a cégeknél érzik jól magukat a munkavállalók, amelyeknek a missziójával, magasabb céljaival is tudnak azonosulni.
– Hatékonyabb vezetők kinevelése – Ha valaki jól végzi a munkáját, egyáltalán nem jelenti azt, hogy vezetőként is jól fog funkcionálni, mintegy ösztönösen. Fel kell készülni a feladatra.
– Igazodás és átláthatóság – Az emberek akkor ábrándulnak ki a munkájukból leginkább, ha nem értik, mit, miért csinálnak. A vezetők ezt megelőzhetik, rendszeresen tűznek ki célokat a megállapodott stratégia mentén.
– Elismerés és a visszajelzés kultúrája – Egy Gallup felmérés szerint a dolgozók 98%-a nem elkötelezett, ha nem kap a vezetőitől visszajelzést. A szervezetnek komoly hozzáadott értéket jelenthetnek ezek az ötletek, vélemények. Ráadásul a digitális kultúrából kiindulva a visszajelzésnek minél gyorsabbnak, szinte azonnalinak kell lennie, mert akkor van igazi hatása és értéke.
HR Portál