25 éve holland barátomnak megéltem az ELTE gyakorló könyvtáráráról. Nem értette, miről van szó. Akkor sem, miután elmagyaráztam. Meghökkenve mondta, hogy szerinte semmi szükség nincs olyanra. Más kollégák viszont nagyon hasznosnak nevezték. (MG)
– Az Egyesült Államok fura hely. Memphisben például még a hetvenes években is érvényben volt az az autózás korai időszakában hozott helyi rendelet, mely szerint a nők csak akkor vezethettek, ha a férjük a kocsi előtt sétálva egy piros zászlót lengetve figyelmezteti a járókelőket a rájuk veselkedő veszélyre. New Jersey-ben és Oregonban pedig törvény tiltja, illetve az utóbbiban már csak tiltotta, hogy az autósok maguk tankolják meg az autójukat.
Tina Good szociális megfontolásokból ellenezte a törvényt, mert “rengeteg oka van annak, hogy a személyzet tankoljon, például az, hogy nekik is kell munka”. Perrone-hoz hasonlóan ő is egészen fondorlatos, nagy műszaki tudást és szakértelmet igénylő feladatnak érzi, hogy behelyezzen egy csövet egy nyílásba, és meghúzzon egy kart. “Sokan nem is tudnak tankolni, vagy nincsenek tisztában a veszélyeivel, ha rosszul csinálják” – írta Good, aki úgy képzelheti, hogy a csőből csak úgy záporozik szanaszét a benzin, mert attól is fél, hogy tankolástól benzinszagú lesz a ruhája.
444