Szép Szó – fulltext az Arcanumtól

1939 nyarán – több más, a honra veszélyes, defetista lappal együtt – a Teleki-kormány betiltotta az Ignotus Pál és József Attila szerkesztette Szép Szó folyóiratot. Indulása után 81 évvel immár bármikor “fellapozható” a magyar irodalom- és szellemtörténet megkerülhetetlen orgánuma, mivel az Arcanum Digitális Tudománytár internetes oldalára link nemrég csonkítatlanul felkerült “József Attila lapja” is. Ennek a jelentőségét az a tény is növeli, hogy a hozzáférhetőség a Szép Szóhoz sokáig meglehetősen korlátozott volt: az 1950-es évekre a lap “füzetei” a könyvtárak zárt részlegeibe kerültek, s az egykor vihart kavaró írások is csak igen lassan és szelektálva szivároghattak ki onnan a nyilvánosságba, miközben a rendíthetetlen kommunista költőnek kisajátított, hamisított poétát mintegy kiszakították egykorvolt természetes közegéből. Igen pregnáns példája mindennek az, hogy még 1987-ben, amikor fakszimile kiadásban megjelenhetett egy Szép Szó Almanach, az egyébként igen laphű válogatásból a szerkesztőnek mégis ki kellett hagynia néhány “alapművet”, legfőképpen a lap harmadik spiritus rectorának, (a rendszerváltásig a hivatalos Magyarországon nemkívánatos személyként kezelt) Fejtő Ferencnek az antisztálinista hitvallását.
– “Vissza az értelemhez”. E felkiáltójel nélkül még hangsúlyosabb címet a Szép Szó című új folyóirat társszerkesztője, a karcos harcosságáról közismert publicista, Ignotus Pál adta beköszönő cikkének. 1936 márciusában fél évszázadot sűrített néhány mondatba: “Ötven évvel ezelőtt ez volt a jelszó: liberalizmus, demokrácia, felvilágosodás, polgári jogegyenlőség, nemzeti függetlenség, népszabadság, szabad gondolat, szabad sajtó (…) Ma: tekintélyi állam, totális állam (…) népiség, fajiság, új rendiség, új világnézet, új szellemi front, keresztény nemzeti országlás, nemzeti öncélúság, nemzetpolitika, nemzetvédelem.”
Fejtó Ferenc pedig: “Elnyomni egy állam ellenzékét, vagy csak egyszerűen megakadályozni az ellenzék megnyilvánulását, nagyon súlyos dolog: a terrorizmus kezdete.”