Északi Könyvtárak 15/2. Mozgáskorlátozottak a svéd könyvtárakban

2001-ben minden egyes intézménynek jelentést kellett írnia arról, hogy a saját hatáskörében milyen tevékenységeket tervez e tárgykörben. Helyi tervek születtek, melyek az adott helyi kívánalmaknak megfelelően sok mindenre kitértek, az építészeti átalakításoktól a bibliobuszos mobilkönyvtári szolgáltatások fejlesztéséig. Sokszor kiderült, hogy nem is kellenek helyi szinten nagy összegek a könyvtárhasználat előmozdítására. Elég megépíteni egy speciális rámpát, pihenőhelyeket kialakítani a lépcsőfokok közt, jobban láthatóvá tenni a különböző közlekedési jelzéseket mind apró, de mégis igen lényeges segítséget jelenthetnek a fogyatékkal élők számára. Persze a nagyobb lélegzetű átalakítások is betervezhetővé váltak az éves költségvetésbe a támogatásoknak köszönhetően.
Kiemelt figyelem irányul azokra a mozgásszervi fogyatékosokra is, akiknek az írás jelentős gondot okoz, illetve nem tudnak élni vele. Mind a digitális mind a nyomtatott információkat olvasható és hangos formában is igyekeznek közzétenni nekik a könyvtárhasználat kapcsán, minél egyszerűbb közérthető nyelvezettel. A könyvtárhasználati útmutatóknak arra is ki kell térniük, hogy a különböző fogyatékossági fokokkal élők hogyan vehetik igénybe az egyes szolgáltatásokat. Mint speciális célközönségnek külön programokat is szerveznek számukra, illetve felkészítik a könyvtári személyzetet arra, hogy a felmerülő problémáikat mihamarabb orvosolni tudják.
Nagyon fontos megjegyezni, hogy a fő cél a társadalmi integráció! A fogyatékosokat épp úgy speciális igényekkel rendelkező felhasználói csoportnak fogják fel, mint a társadalom egyéb más szegmenseit (pl. gyermekek, etnikai csoportok). Kiszolgálásuk szerves része a mindennapi könyvtári munkának és a fejlesztési terveknek ugyanúgy, mint bármely más társadalmi csoporté. A fő cél tehát az izoláció helyett a közös társadalmi fórumként, érintkezési helyként szolgáló könyvtárban a megfelelő egyenrangú pozíciójuk biztosítása. (Helena Kettner Rudberg cikke alapján az idézett tanulmánykötetből) (ref.: Németh Márton, Helena Kettner Rudberg cikke alapján az idézett tanulmánykötetből)