A 2013-ban átadott, 9,4 milliárd forintba került – szintén racionalizálási érvekkel indokolt – lágymányosi Természettudományi Kutatóközpontról pedig idén tavasszal elismerték, hogy 850 millió forint hiányt halmozott fel, és kutatási pénzeket fordítottak a fenntartásra. Az átvilágítás megállapította, hogy “a kutatók folyamtatosan jelezték a problémát, és mégis minden a kutatók és a kutatás ellenére történt”. A Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kutatóház kapcsán is több jelzést kapott az MTA. Kiderült, hogy nem számoltak néhány intézet extra helyigényével. Végül is a hatemeletes könyvtárépületből csentek el néhány szintet a kutatóintézeteknek.
Nemzetközi tiltakozás és helyhiány miatt végül megkegyelmeztek a budai Várkerületben található Erdődy-palotában működő Zenetudományi Intézetnek. Több száz muzeális hangszere nem lett volna kiállítható, a Bartók Archívum számára pedig méltatlan lett volna egy külvárosi irodaház; és a zeneszerző örököse a költözés hírére elkezdte elszállítani kölcsönzött anyagát. Az Irodalomtudományi Intézethez tartozó, 1895-ben létrehozott Eötvös Collegium legendás, Eötvös József eredeti könyvtárát, szekrényeit is magában foglaló bibliotékája is maradhat eredeti helyén, a Ménesi úton.
HVG 44. sz. (regisztrációval)