Az ember nem racionálisan választ tartalmat az interneten – és a könyvtáros?

Az információs társadalom vívmányai elhomályosítják előttünk azt a valóságot is, amiben mindannyian élünk. Egyre kevésbé tudjuk eldönteni, mi valós és mi nem az, ha pedig eldöntjük, akkor általában nem értünk egyet a többi emberrel ebben. Szörnyű ebbe belegondolni is, de erről jórészt az internet tehet.
Az az internet, amit az elterjedésekor még az egész emberiség a demokrácia, a szabadság és a racionalitás megmentőjeként ünnepelt. Az internet ugyanis hatalmas előrelépés volt a klasszikus liberalizmus nagy gondolkodói egyik legfőbb vágyának elérésében. John Stuart Mill vagy John Milton is azzal érvelt ugyanis a szólásszabadság mellett, hogy ha semmilyen eszme kifejezését nem tiltjuk, akkor létrejön az eszmék piaca, ahol ezek az eszmék, ideológiák, gondolatok és ötletek összemérhetőkké válnak, így pedig szükségszerűen a legjobb, legéletképesebb, leghasznosabb és legracionálisabb fog kiemelkedni közülük.

Hírforrás:
444