Esti mese a tornateremben

Még a legkisebbek is tudják, hogy az iskolában elaludni szigorúan tilos. Vagy mégsem? A Szent Imre Katolikus Óvoda és Általános Iskola tanári kara és kisdiákjai erre cáfoltak rá az október 21-ére szervezett Olvasás Éjszakáján.
“Az olvasóvá nevelés már évek óta az iskola egyik kiemelt célja. Régóta dédelgetem ezt az Olvasás Éjszakája-programot. Idén ez az alapgondolat találkozott azzal, hogy, mivel jövőre a három negyedik osztály két ötödikké válik egybe, szeretnénk, ha ez a három osztály minél többet mozoghatna együtt, hogy lássák, nem kell félni az eddig ismeretlen gyerekektől sem” – árulta el Siposné Hajdú Margit, a 4.a osztályfőnöke.
A gyerekek láthatóan örömmel foglalták el az iskolát, ahogyan azt megtudtuk, már hetek óta lázban égtek a közelgő program miatt.

Hírforrás:
Hírös.hu